2010. jan. 7.

Évértékelés 2009

Nos, igen, ideje egy összefoglalót készítenem, mert nagyon vegyes volt a 2009-es év. Messziről indultam, és remélem, egy hosszú és szép út elején tartok...
Remélem, érdekes lesz majd jövő ilyenkor visszaolvasni, hogyan is kezdődött minden, és nem csalódottság lesz úrra rajtam a mostani lelkesedésemet látva :)

Tehát 2009. január hatalmas aggodalommal kezdődött, hogyan lesz mivelünk, mert lejár a gyed áprilisban. Közben megtudtam, hogy megszűnik a munkahelyem is, valamikor nyár előtt, hol fogok dolgozni? Még ebben a hónapban történt, hogy elkeltek az első ékszereim, párom vitte be őket a munkahelyére, mutatóba :)
Aztán februárban megkeresett egy volt kolleganő, hogy dolgozzak nekik, helyben, félállásban, egy ingatlanközvetítőnél, irodában. Nem közvetítőként, hanem adatrögzítő-hirdetésfogalmazó-mindenesként.
Márciusban elkezdtem a félállást, a legkisebbet beírattam bölcsibe, de csak ősztől vették fel, így mindenféle megoldással kezdtem dolgozni, hol anyum vigyázott rá, hol egy ismerős, a szombatokat pedig nélkülem töltötte a család többi része.
Nagyon nehezen ment az új életritmus felvétele, gondoltuk, idővel kialakul, de nem; nyárra teljesen szétesett a család, a gyerekek hisztiztek, a lakás úszott, a fűzésre alig maradt lehetőségem. Mégsem mertem otthagyni a munkát, mert nem tudtam, akkor mi lesz velünk?
A gyülekezettel voltunk egy hetes táborban, ott döbbentem rá, hogy ez nem mehet így tovább. Mivel láttunk lehetőséget a gyöngyfűzésben, mint hivatásban, vettem egy nagy levegőt, és eldöntöttem, ezzel szeretnék foglalkozni, és mindennel, ami ehhez kapcsolódik: tanfolyam, tervezés, minták kitalálása, vásározás... nem hagyhatom ki, hogy keresztényként mindezt imában Isten elé vittem, mert nélküle semmit sem szeretnék cselekedni... épp elég melléfogás volt a félállás elvállalása...
Így augusztusban felmondtam, a legkisebb szeptember végén kezdte a bölcsit, októbertől számolom, hogy igazán elkezdtem a hivatásomnak élni!

Szeptember: elmentem 2 profi gyöngyfűző tanfolyamára 1-1 alkalommal, tanulni
megbízást kaptam zeneovi tartására a zeneiskolától, vállaltam heti 5 csoportot
Október: meska boltom újjáélesztése - siker nélkül
számlaképes lettem, egyelőre átmeneti megoldás született
saját honlapot készítettem
mertem saját fejem után fűzni :)
November: új mintákat készítettem
egyik oviban "vásároztunk" Tiszivel
vásároztunk településünkön, igazisan
December: elkészült első mintám eladásra
többen kerestek meg megrendelésekkel
megkérdeztem a véleményeteket, hogy lássam, merre tartok :)
megint új minták születtek, mintarajz nélkül egyelőre :D

Tervek 2010-re:
- sok új mintát szeretnék kitalálni
- saját gyöngyfűző tanfolyamra vágyok
- szeretnék vásározni, mert jó személyesen találkozni az emberekkel, Veletek
- ehhez sok-sok ékszert elkészíteni, vagyis át kell gondolnom a napi időbeosztásomat (pl. a rendrakás megvár délután is...)
- webshopot tervezek nyitni
- és van pár ötletem, amit nem kiabálok el idő előtt, maradjon valami meglepetés is ;)

Köszönet a családomnak, különösen férjemnek, aki mellettem áll és biztosítja a hátteret a munkámhoz!
Édesanyámnak, aki vigyáz a gyerekekre, amikor szükséges, ezenkívül vállalkozói tapasztalatával is segít!
Barátaimnak, ismerőseimnek, akik támogatnak, lelket öntenek belém, amikor kifulladok.
Vásárlóimnak, akik ezzel értelmet adnak a munkámnak, és akiknek remélhetőleg örömet szerzek ékszereimmel.
Látogatóimnak, akik ha megjegyzést is hagynak, bátorítanak a folytatásra.
Mindenkinek, aki bármi módon hozzátesz ahhoz, hogy járjam az utam, akár kritikával is.

8 megjegyzés:

Adrienn Lukacs írta...

Nagyon szépek az ékszereid és sok sikert kívánok a terveidhez! Jó hallani, hogy a kicsik mellett is jut időd fűzni, én mindenkitől azt hallom, hogy gyerek mellett majd nem gyöngyözhetek. De fogok, mert tudjuk, mit jelent a gyöngyitisz :) Üdv: Adrienn

Tündrüs (Jákóiné Klárik Tünde) írta...

Én is sok sikert és valamivel nyugisabb időket kívánok 2010-re!

Maya írta...

Kriszta, én nagyon tudom becsülni a bátorságodat a kitartásodat a kreativitásodat. Azt, hogy nem süppedtél bele a hétköznapi munkába járásba, hanem mertél nagyot álmodni (ezért irigyellek is)és megvalósítani a saját vállalkozásodat. Én ehhez mindig gyáva leszek, olyan régóta érzem, hogy nem vagyok a helyemen. Remélem, sikeres lesz az éved és talán a hozzám hasonló bátortalanok is erőt merítenek a te példádból!

Melinda ékszerei írta...

Gratulálok a múlt évedhez, sok sikert a jővőévhez, azaz az idénhez!

Nekem is nagy gyöngyös terveim vannak, de én még csak nagyon alapozom...., és itt, Horvátországban - ahol most élek... :) - de majd egyszer talán a tanácsaidra is szükségem lesz, de a mintáidra mindenképp!

További sok sikert munkádhoz és boldogságot családod körében!

Berjo írta...

Gratulálok az elért eredményeidhez és a terveidhez, és kívánom, hogy minden álmod valóra váljon!

Unknown írta...

Kriszta!
Veled örülök. Sok anya keresztülmegy ilyen "válságon", én is még kb. a közepén járok. Nekem se lesz munkám mikor betölti a 3-at Csoni. Addig is fűzök, azután is fűzök, de hála Istennek bölcsibe nem kell adjam, valahogy így is kijövünk...
Tetszik a bátorságod, hogy bele mertél vágni. Én még halogatom a vállalkozóit. Kitartást kívánok, de közben tudom, hogy a gyöngy, illetve a kreatív munka mindig ad erőt. Már csak idő kéne, igaz?
Az Úr áldjon meg benneteket!
Üdv Szentesről!

kandy írta...

Hajrá, drága, hajrá! Kívánom, hogy minden álmod megvalósuljon!!!!!

Maria írta...

Gratulálok, minden terved válljon valóra, ehhez erőt, egészséget kívánok, a többi "jön" magától!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...